A második szezon - időtartam és új karakterek2023.06.28. 08:57, Wickon
A játék második szezonja közvetlenül az első lezárta után fog indulni, tehát szeptember 12-én veszi kezdetét és december 3-án fog ér véget -- ez a játék digitális deluxe változatának leírásából derül ki, miszerint a második szezon kódját december 4-ig lehet beváltani.
Az adatbányászok pedig már megtalálták, hogy milyen karakterekre számithatunk majd. Azt már eddig is tudtuk, hogy a játék első szezonjában Ripper Roo és N. Gin fognak csatlakozni a játékhoz, azonban a lemezen lévő fájlok még ennél is többet árultak el. Bár nincsen semmi meglepő, mert már eddig is nyílt titok volt, de érkezik ugyanis az igazi N. Tropy, valamint a Spyro the Dragon sorozat karakterei, azaz Spyro, Ripto és Elora. Ez azonban azt is jelenti, hogy sajnos a falevél nem Papu Papu, hanem Elora jelképe volt az ikonok közül.
Már szinte teljesen megszokott, hogy ahol Crash van, ott Spyro is feltűnik. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga.
Crash Team Rumble kritika bata913-tól2023.06.27. 21:46, Wickon
Korábbi, ámde továbbra is tiszteletbeli szerkesztőnk, bata913 vette górcső alá a múlt héten megjelent Crash Team Rumble-t. A kíváncsiak közvetlenül ide kattintva tudják elolvasni a Crash Team Rumble-ről írt ismertetőjét és kritikáját (vagy irány a Tesztek és cikkek menüpont vagy a Crash Team Rumble adatlapja).
Megjelent a Crash Team Rumble2023.06.20. 08:47, Wickon
Kezdetét vette a gyümölcsökért vívott küzdelem! A mai napon végre megjelent a várva várt Crash Team Rumble, ami ha másra nem is, de reméljük, hogy a Crash hiányunk csillapitására elegendő lesz míg meg nem jelenik egy újabb teljesértékű platformer rész. Elérhető PlayStation 4 és 5, továbbá Xbox One, Series X és Series S konzolokra.
Végső traileren a Crash Team Rumble2023.06.09. 08:47, Wickon

A Crash Team Racing Nitro-Fueled-hez hasonlóan kaptunk egy roadmapot is, amiből kiderül, hogy az első season extra karakterei N. Gin és Ripper Roo lesznek, és szeptember 11-ig fog tartani az esemény közvetlenül a megjelenést követően. Ez alatt exkluzív játékmód is lesz.

N. Gin a Crash Team Rumble karakterei között2023.06.05. 11:38, Wickon
Egy twitterre posztolt videó, mindenbizonnyal szándékosan, de lebuktatta N. Gin-t, aki — a korábbi feltételezéseinket megerősítve — biztosan ott lesz a Crash Team Rumble kezdőkarakterei között.
N. Gin Cortexhez és Cocohoz hasonlóan a Booster karakterek családjába fog tartozni, ami azt jelenti, hogy célja a relikviák gyűjtése, és a csapatnak mindenféle szorzó bezsebelése lesz a gem pad-ok elfoglalásával.
Már csak az a kérdés, hogy a maradék négy feltételezett karakterről mikor tudunk meg többet, mivel elvileg benne van a pakliban Ripper Roo, Papu Papu, illetve két vendégszereplő, Spyro és Ripto is. Várjuk tovább türelmesen a fejleményeket!
A Crash Team Rumble június 20-án jelenik meg PlayStation 4/5-re, és Xbox Series X/S-re.
Ezt kapja, aki előrendel2023.05.19. 10:46, Wickon
https://image.api.playstation.com/vulcan/ap/rnd/202303/1019/1076927dd3a1cd9ace36ebb3403bf067d70cc578f3d2893d.png
A hivatalos Crash oldal közzétett egy képet az előrendelőknek járó extra tartalmakról. Ahogy láthatjuk, a digitális deluxe változat a 25 instant megnyitott kozmetikai jutalom és a battle pass mellett exkluzív kozmetikai elemeket is tartalmazni fog.
Illetve minden digitális előrendeléshez (beleértve ebbe a játék sima változatát is) fog járni egy klasszikus Tawna skin.
KATTINTS A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!

Ma rajtol a Crash Team Rumble zárt béta tesztelése2023.04.20. 08:39, Wickon
Magyar idő szerint este hétkor rajtol a Crash Team Rumble előrenelői bétája, amit mostantól fogva négy napon át élvezhetnek azok, akik a játék Deluxe változatát rendelték elő. Most csak 5 karaktert lehet kipróbálni, ezek értelemszerűen Crash, Coco, Cortex, valamint Dingodile és Tawna. A szerencséseknek jó szórakozást kívánunk a játékhoz!
Crash Team Rumble kezdőkarakterek2023.04.03. 09:15, Wickon
https://crashfanclub.gportal.hu/portal/crashfanclub/image/gallery/1709165586.jpg
Kis spekulációval érkeztem. Volt ugyanis egy háttérképünk a Crash Team Rumble-höz, amin különböző ikonok szerepelnek. Ezek közül már néhányról kiderült, hogy melyik szereplőhöz tartoznak. Azt már tudjuk, hogy a játékban szerepelni fog Crash, Coco, Cortex, Dingodile, Tawna, a női N. Triopy, N. Brio, illetve egy új karakter Catbat; s ez a nyolc karakter mind reprezentálva van ezen a háttérképen egy saját ikonnal.
Azonban maradt öt további ikon! A rajongók állítása szerint a másik hangvilla mindeképpen az eredeti N. Tropy lesz, a TNT pedig mindenki kedvenc kattant kenguruját, Ripper Roo-t takarja. Van nekünk egy levelünk is, ami sokak szerint Papu Papu-hoz kapcsolódik, mivel az egyik tervrajzon egy hasonló levél volt a botján. Maradt még két további ikonunk;egy szárny és egy medál. A szárny nem más mint Spyro! Tudom, hihetetlenül hangzik, de ha ez önmagában nem elég bizonyíték, akkor ott van a medál is, amely Spyro egyik főellenségének, Riptonak a nyakában lóg. Így már azért hihetőbb, nem igaz? :) Persze mindez csak spekuláció, de találgatni jó móka. Már csak kevesebb, mint két és fél hónapot kell várni a Crash Team Rumble megjelenéséig.
|