Fejlesztési eltérések
A Crash Team Racing fejesztése 1997-ben vette kezdetét, és a Crash Bandicoot 3: Warped-dal szimultán zajlott.
Az első prototípust a Naughty Dog Crash-es karakterek nélkül készítette el és mutatta be a Sony-nak. Egyszerű, doboz fejű embereket használtak, de a bemutatáskor megjegyezték, hogy örülnének, ha Crash-es témájú lehetne a játék. A Sony beleegyezett, és szerződést kötött az Universal-lal. Ha a dolog nem jött volna össze, valószínűleg vadonat új karaktereket használtak volna.
A játék fejlesztése a szerződés megkötése után összesen 8 hónapot vett igénybe, valamint 2,4 millió dollárba került. A játék szereplőit Charles Zembillas és Joe Pearson tervezte, akik az előző részek karaktereit is alkották.
A játék prototípusának korszakában a csapat egy replika pályát épített a Diddy Kong Racing-ből (Crescent Island), hogy meggyőződjenek, a PlayStation képes kezelni ekkora pályát és nyolc versenyzőt egyidejűleg.
„Penguin Yay One”
A játék észak-amerikai kiadásában Penta Penguin két helyfoglaló mondatot is mond, amit az európai és a későbbi amerikai kiadásokban is eltávolítottak. Ezek: „Penguin Yay One” és „Penguin Yay Two”.
Beszélő Ripper Roo
Úgy tervezték, hogy Ripper Roo érthetően fog beszélni, végül azonban a szokásos nevetésénél maradtak. Az eltávolított mondatai még mindig megtalálhatók a lemezen [videó].
Néhány törölt fegyver és kezdetleges ikonok
Az első három képességet a fejlesztés során eltávolították (rugó, ismeretlen képesség és pajzs), míg a maradék négy a játékban megtalálható fegyverek kezdetleges ikonjai.
Ikonok
Tiny és Crash kezdetleges (bal kép) és végső (jobb kép) ikonjai
Mérők
A sebesség, tengerszint és fordulatmérő kezdetleges (bal) és végső (jobb) változata
Etlérő start lámpa
A demo változatban más fajta lámpa volt használatban a versenyek elején. Íme az eredeti izzósor:
A zászló hiánya a célvonalnál
Olyan, mintha a zászlóknak már ott lenne a helye. Lehet, hogy csak a demóba nem keültek bele.
Dingo Canyon
-
Nem láthatók a a kék armadillók a pálya egyes részein.
Kezdetleges Blizzard Bluff
-
A táj szemmel láthatóan kidolgozatlan, hiányoznak a fák és a környezeti elemek.
-
A jég felülete máshogy néz ki, mint a végleges játékban.
Demo Video eltérései
A következő érdekességek, bugok a Spyro 2-n található demo CD-n található videóból származnak.
Bugos HUD
Valami furcsa ok folytán az alsó kijelző másodikként rangsorolja a játékost, a felső pedig elsőként. Valójában mindkettő téves, hiszen legalább öten vannak Crash előtt.
Coco Park
-
A legszembetűnőbb változás a végleges verzióhoz képest a nagy Coco felirat.
-
A demo diszken megtalálható videóban gyakran feltűnő hiba itt is látható, ugyanis Tiny nem a második, a HUD-on pedig nem jelenik meg az arcképe.
-
Óriási bug, hogy két Tiny van a pályán (a másik a pálya szélén)... klónok?
Roo's Tubes
A pálya felett található üveg textúrája egyértelműen különbözik a végleges verzióban látottól.
Hogy kerül ide Coco?
-
A kép szerint Crash és Cortex versenyeznek egymás ellen, de érthetetlen módon a középső sávban Coco arcképe látható.
-
Bár Crash előrébb van, mégis mindkét játékost az első helyre rangsorolja a játék.
-
A bal felső sarokban a rakéta beta jele látható.
(A képeket és készítette és kielemezte: BBC)
A Pizza Hut demo lemezeket osztogatott a Stuffed Crust Pizza mellé. A lemezen több más játék között a Crash Team Racing is szerepel.
Kihagyott rugó fegyver
Egy eltávolított fegyver, aminek az ikonja még szerepel a lemezen. Érdekes módon ezt a tárgyat a fejlesztés későbbi szakaszában távolíthatták el, mivel ez az ikon a fentebb láthatónak egy újabb változata.
Az NTSC demoban még használható is, egy GameShark kóddal:
D01F6974 000F
801F6974 0005
Mielőtt egy játék megjelenik, több professzionális elemzőnek is kiküldenek egy-egy példányt, hogy előre összeállíthassák az arról szóló cikküket. A Crash Team Racing ezen változata 2012-ben szivárgott ki, s bár sok eltérést nem mutat, azért akad néhány eltérés a kész terméktől, melyeket most ti is szemügyre vehettek.
Karakter választó képernyő
A bal oldalt látható kép a kezdetleges, a jobb oldali a végső karakter választó képernyő. Látható, hogy sok karakter ikonja többé kevésbé megváltozott (Crash, Coco, N. Tropy, Tiny, Pinstripe, Polar és Papu Papu). A karakterk neve is a kisebb betűtípussal volt kiírva.
N. Gin Lab ketyerék
A bal oldali képen látható két tornyot a végső kiadásban eltávolították. A pálya vezető videóban (amikor a kamera végigrohan) még szerepelnek ennek ellenére.
Az is látható, hogy a kör számlálóját eredetileg kötőjel, nem pedig perjel választotta el.
Eltávolított nyíl
A bal képen látható nyilat eltávolították a The Lost Ruins bejárata elől. A romok bejáratának textúrája is változtatásokon ment át.
Betöltő képernyő
A betöltő képernyőn eredetileg nem szerepelt a „LOADING” felirat.
Start lámpák
-
A start lámpák megváltoztak.
-
A demó képernyő felirata megváltozott.
Pauzálás eltérések
Ezen a képen több eltérés is megfigyelhető.
-
A haladási képernyő eredetileg nem takarta le a relikviák, kulcsok és kupák számát.
-
A versenypályák nevei szintén a kisebb betűtípust használják.
-
N. Oxide legyőzéséért nem egy csillag, hanem egy kulcs járt.
-
Az ékkövek elrendezése eltér a véglegestől.
-
A menü felett olvasható a „PAUSED”, azaz a szüneteltetve felirat.
Karakterválasztás eltérések
-
Eredetileg a karakter választásnál nem szerepeltek az adott versenyző adottságai.
-
Cortex-nek a Crash 1-es modelljét használták.
-
N. Gin klopfolt rakétájáról hiányzik a textúra.
Polar barlangja sokkal kezdetlegesebb volt. Arréb került a gokart, hozzá adtak kettő dobozt, változott a jég textúrája, illetve maga Polar modellje is.
Hiányzó léghajó
A megjelent játékban a Hot Air Skyway pályán ezen a részen eggyel több léghajó van, mint eredetileg lett volna.
Hiányzó Fake Crash és Penta Penguin epilógus
A játék végleges változatában a stáblista alatt elolvashatjuk, hogy kivel mi történt a CTR eseményei után. Penta Penguin és Fake Crash epilógusai azonban nem szerepelnek. Nos, eredetileg az ő életükről is olvashattunk volna, de végül eltávolították őket.
„Penta Penguin egy híradós időjárásjelentő lett a három nagy csatorna egyikénél. / A stílusos külsejével és a nagyszerű képernyő előtti megjelnésével izgatottan jelenti be egy új jégkorszak közeledtét minden este.”
„Beleegyezve egy DNS teszbe »A Jimmy Spranger Show«-ban, a teszt eredményei megsemmisültek, mikor Fake Crash táncolni próbált, majd a műsor verekedésbe torkollott. / Fake Crash továbbra is állítja, hogy ő az igazi Crash Bandicoot.”
Kezdetleges kódok
Bár a kódok már megtalálhatóak ebben a változatban is, kevesebb van, és eltérnek. Az L1 + R1 gombokat sem kell lenyomva tartani beütésükhöz.
-
Spyro 2 Demo: L1, R1, L1, R1, Left, Right, Left, Right, Square.
-
Unlimited Wumpa Fruit: Up, Up, Down, Down, Square.
-
Unlock Ripper Roo: Up, Down, Left, Right, Square.
-
Unlock Papu Papu: Down, Up, Right, Left, Square.
-
Unlock Komodo Joe: Left, Up, Right, Down, Square.
-
Unlock Pinstripe: Right, Up, Left, Down, Square.
-
Unlock Fake Crash: Right, Right, Down, Down, Square.
(A sajtó lemez összehasonlító képeit készítette Eientei95.)
|