Pénteken, azaz november 8-án veszi kezdetét a Neon Circus Grand Prix, és egy hónapon át, egészen december 8-ig fog tartani. Ehhez most a PlayStation osztott meg egy rövidke kedvcsináló videót!
Ez alkalommal négy új karakter érkezik: Koala Kong, Pasadena és Ebenezer Von Clutch mind teszüket teszik, de mellettük megjelenik King Paul III is, a csirkék királya. Úgy tűnik, hogy ő nem kapcsolódik ehhez a Grand Prix-hez, és más úton kell majd megnyitnunk. A jelmezek már korábban kiszivárogtak, Ami, Isabella, Liz és Megumi, Cortex, Penta, Fake Crash és – végre valahára – Nash is kapnak jelmezt. Három új autó érkezik: a Daredevil és a Pressurizer pontokért nyitható meg, a Nitro Bumper pedig a Pit Stop-ban. Az új pálya neve Koala Carnival.
Kattints a képre a nagyobb mérethez!
Mindemellett kapunk egy új játékmódot is, ahol gyűrűkön kell átugratnunk[forrás]. Közben egy számláló nullázódik, és azzal jutunk plusz időhöz, ha átmegyünk rajtuk. A trükk annyi, hogy ezek a gyűrűk minden körben egyre kisebbek lesznek. A gyűrűk növelik a sebességünket is. Én a Sonic & Sega All-Stars Racing sorozatban találkoztam hasonló játékmenettel, igaz, ott csak egy kört kellett megtenni a pályán. Én mindnesetre már kíváncsian várom mit tartogat az új mód, na meg persze a Grand Prix!
Szóval tegnap a PlayStation megosztott egy új reklámot, amit itt meg is tekinthettek. Csapjunk is bele a lecsóba! Egy új Crash rész lehet a láthatáron? Azt hiszem minden jel erre mutat, úgyhogy ideje alaposabban is górcső alá venni a témát.
Egy különös új maszk a legfrissebb PlayStation reklámban
Nagyon jó Crash-éket egy PlayStation-ös reklámban látni, pláne, hogy ilyen hosszú szegmenst kaptak a videóban. Elsőre úgy tűnhet, hogy a Crash Team Racing Nitro-Fueled-et akarják reklámozni. Azonban ami a lényeg – és bevallom nekem nem tűnt fel, mikor megnéztem a videót, – hogy reklámban szerepel Crash, Coco, Cortex, Aku Aku, és egy új maszk(!!!) követi őket végig a versenyük alatt.Bár én egyből arra gondoltam, hogy Cortex-et követi, más rajongók szerint ha jobban megnézzük, akkor jól láthatóan Coco-t követi a három versenyző közül.
Az új maszk Cortex-et vagy Coco-t követheti
Szóval a rajongók a redditen egyből vadul nekiestek a téma boncolgatásának, hogy pontosan mit is jelenthet ez az egész. Sokak szerint a maszk egy új Crash játékra sugallhat, viszont mások például a Crash Twinsanity-ben szereplő gonosz ikrek halálrobotával fedeztek fel hasonló vonásokat (kép).
Ha szkeptikus vagy, és úgy gondolod, hogy ez önmagában semmit sem jelent, akkor nem árt visszaemlékezni, hogy nem ez az első eset, hogy egy Sony reklám új Crash részről árulkodik: annak idején egy régi PlayStation 4 reklám (1:35) szintén utalt Crash jövőjére (ebben egy forgalmi táblán szerepelt Crash alakja a Sony logójára mutató nyillal).
A Toys for Bob stúdiójában készülhet a következő rész
Persze a maszk utalhat egy hamarosan következő Crash Team Racing frissítésre is, azonban én nem látom, hogy hogyan kapcsolódna egy ennyire új és megmagyarázhatatlan karakter egy gokartos mellékszálhoz. Ha továbbra sem hiszel benne, akkor még egy érvet tudok támasztani az új Crash játék mellett.
Augusztusban már beszámoltunk róla, hogy a Toys for Bob véletlenül megosztott egy képet a Twitter fiókján, amin egyértelműen Crash Bandicoot-tal kapcsoaltos tervrajzok szerpeltek. A képeken tökéletesen kivehető többek közt N. Tropy, Dingodile, N. Gin és Dr. Neo Cortex is.
Tervrajzok a Toys for Bob irodájából
Természetesen amint észrevették a hibát, azonnal lecserélték a fotót egy körbevágott változatra, amin a rajzok már nem látszanak. Ha új Crash rész van kilátásban, akkor szinte biztos, hogy az a Toys for Bob stúdiójában készülhet éppen, hiszen túl elfoglaltak voltak, hogy ők maguk portolják a tavaly novemberben megjelent Spyro Reignited Trilogy-t PC-re és Nintendo Switch-re (amit a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy esetében maga a fejlesztőcsapat, a Vicarious Visions oldott meg anno).
A cikket ide kattintva olvashatjátok vissza, ha lemaradtatok volna róla.
Az Activision 5 éves terve
Az már nyílt titok, hogy az Crash Bandicoot N. Sane Trilogy megjelenésével egy 5 éves terv vette kezdetét az Activisionnél, legalább is a GB eye licensz menedzsere, Max Arguie szerint. Max szavait nem lehet figyelem nélkül hagyni, hiszen az eddig bennefoglaltak mind megvalósultak (2018-ban Switch-re és PC-re érkezett a trilógia, illetve 2019-ben megkaptuk az új Crash Team Racing-et.
Looking ahead to 2018 Max picks out Crash Bandicoot as one to watch: “The new game [érsd: Crash Bandicoot N. Sane Trilogy] was a huge success at retail with no marketing spend. Next year it will be going broader (Switch and PC) and there will be another game in 2019. Activision have a five year plan for this and GB eye is delighted to be fully on board for all products.”
Magyar fordítás: Előretekintve 2018-ra Max választása, miszerint mit érdemes figyelemmel követni Crash Bandicoot-ra esik: „Az új játék [értsd: Crash Bandicoot N. Sane Trilogy] hatalmas siker volt kereskedelmi téren, mindenféle marketing költekezés nélkül. Jövőre mégnagyobb szabású lesz (Switch és PC) és lesz még egy játék 2019-ben. Az Activisionnak egy öt éves terve van erre, és a GB eye örömmel tart minden termékkel a fedélzeten.”
Az N. Sane Trilogy 2017-ben jelent meg, ami azt jelenti, hogy Crash sorsa egészen 2021 decemberéig le van zongorázva. A Crash Team Racing Nitro-Fueled idén, azaz a terv haramdik évében jelent meg, így tehát ha jövőre nem is, de 2021-ben még villanthat új Crash kalandot az Activision.
A rejtélyes új maszk a videóból
Ne felejtsétek el, hogy egyelőre nem tudni, hogy mit jelent pontosan ez az egész. A fentebb foglaltak mind csak találgatások a részemről. De ha valóban Crash következő nagy kalandjáról van szó, akkor talán a CTR-hez hasonlóan az idei The Game Awards eseményen hullhat le a lepel róla.
U.i.: Azt hiszem a napokban készítek egy modult az oldalon, ahol minden jövőbeni Crash-es pletykát összegyűjtünk, és akkor átfogóbb képet kaphattok arról, hogy mi vár ránk, és persze Crash-re. További kellemes böngészést kívánok minden kedves olvasónknak!
BetaM, aki folyton új infókat ás elő a Crash játékok fájljai közül közzé tette legújabb felfedezéseit, amik az ötödik Grand Prix-hez kapcsolódnak, és nem kevés új információt árult el a közelgő eseményről. Az már eddig is egyértelmű volt, hogy érkezik Pasadena O'Possum a Crash Tag Team Racing-ből, azonban nem ő az egyetlen várva várt karakter. Alábbiakban meg nem erősített infók olvashatóak!
Festékek és kerekek neve: Neon (piros, kék, zöld, stb...)
Három új autó: Pressurizer, Daredevil (CTTR-ben eredetileg Fairymobile), Nitro Bumper (CTTR-ben eredetileg Junkulon Prime)
Új karakterek: Pasadena O'Possum, Ebenezer Von Clutch, Koala Kong
Ezenkívűl egy korábbi posztjában megemlített egy King Paul III. nevű karaktert is (korábban King Chicken), aki a játékban fellelhető csirkék királya lehet, egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor fog érkezni.
A tegnap este folyamán rengeteg, de tényleg temérdeknyi infó érkezett a következő Grand Prixről, amiről már tudjuk, hogy halloweeni témájú lesz, a szezon neve Spooky Grand Prix, a pálya pedig a Nina's Nightmare névvel dicsekedhet. Ismét azt kell mondanom, roppant részletes munkát végzett a Beenox, a kísérteties épület egy kissé az Academy of Evilre hajaz, de lehet, hogy csak egy egyszerű kísértetház, a falakon különböző festményeket láthatunk Nináról, Brioról, de még Madame Amberlyről sem feledkeztek meg. Ezen kívül, ha a pályán egy bizonyos dobozt összetörünk, megjelenik egy szellem, amit ha elkapunk, teljesíthetünk egy újfajta kihívást, a Ghost Huntot (szellemvadászat).
Térjünk át a karakterekre: a legérdekesebb karakter ebben a szezonban számomra Nina volt, mivel őt még nem láttuk remasterelt formában, szerintem nagyon eltalálták a külsejét. Aggodalomra semmi ok, még két új karakter érkezett a játékba, méghozzá azok, akiket megjósoltunk: végre N. Brio is kocsiba szállhat, illetve Komodo Moe is megmutathatja tudását fivére mellett, vagy szemben. Szokás szerint rengeteg új skin is érkezett, nézzük is át őket:
Új karakterek és skinek
Nina Cortex
N. Brio
Komodo Moe
Lion Pura
Humpty N. Trance
Dark Coco
Firefighter Dingodile
Metal Head Oxide
Werewolf Tiny
Monster Fake Crash
Witch Tawna
Pirate Papu Papu
A 3 új karakternek is vannak skinjei
Az új Grand Prixből persze nem maradhatnak ki az új kartok és kerekek sem: Skull Rider, Nautilus és a Phantom kart közül válogathatunk (utóbbit a CTTR-es Organ Grinder inspirálta), keréknek pedig a Spectral Wheels-et tehetjük be.
Aki lemaradt az első Grand Prixről (Nitro Tour), ne aggódjon, ebben a szezonban felbukkannak a lányok, a kartok és egyéb tárgyak a Pit Stopban, szóval ne felejtsetek el benézni a shopba! :)
Trailer:
Képek:
Motorváltásra fel!
Talán a sima újítások közül ez az eddigi legjobb döntés: a rajongók már nagyon régóta szerették volna, hogy ne a karakterektől függjön a statisztika, úgy látszik, meghallották óhajainkat a fejlesztők: mostantól bárkit Speed, Acceleration vagy Turn karakterré változtathatsz, például Crashnek (akinek eddig balanszolt statisztikái voltak) megváltoztathatod a statjait, és Speed típust csinálhatsz belőle - vagy Tiny Tigert (aki eddig Speed karakter volt) Turn karakterré változtathatod! Végre nem kötelező egy adott karaktert használni a statjai miatt, innentől kedvenc karaktereddel száguldhatod végig a lehető leggyorsabban a pályát, vagy veheted be a legügyesebben a kanyarokat, használd azt a karaktert és statot, amit csak kívánsz!
A karakterek tulajdonságait is átnevezték, hogy egyszerűbb legyen a megértésük:
A Beginner mostantól Turn,
Az Intermediate A mostantól Balanced,
Az Intermediate B mostantól Acceleration,
Az Advanced mostantól Speed néven fut.
A statisztikákat karakterválasztáskor adhatod meg a versenyek előtt, és persze bármikor visszaválthatsz a karaktered eredeti statjaira, ha a Classic opciót választod.
A fentieken kívül beraktak egy új vezetési stílust a játékba, melynek neve Drift, a statisztikái pedig speed: 6, acceleration: 2, turn: 3.
2x Wumpa Weekend
Mivel elég népszerű volt eddig is, újra berakták a hétvégére a dupla Wumpa nyereményt, bármilyen játékmódban dupla Wumpa Coint kaphatsz, legyen az Adventure vagy Local Arcade mód (internetkapcsolat szükséges).
Warp Orbok és N. Tropy órák
Hogy jobb legyen a játékélmény, az AI / botok többé nem használnak Warp Orbot és N. Tropy órát sem Online versenyekben. Ezen kívül többet senki nem kapja meg e fegyvereket a legelső dobozokból a versenyek kezdetén.
Lost Cup
Egy teljesen új Cup Race érkezett, ami a Lost Cup nevet kapta. A versenykörben az Oxide Station, a Clockwork Wumpa, a Twilight Tour és a Prehistoric Playground pályák szerepelnek.
Gameplay
Végül, de nem utolsó sorban, íme egy verseny a Nina's Night Rideből. Ennyi lenne mára (egyelőre), remélem mindenki meg van elégedve a frissítésekkel! :)
Kikerült a Crash Bandicoot twitter-fiókra egy kép, amiből kiderült pár új információ a következő három Crash Team Racing Nitro-Fueled grand prix-ről.
Kattints a képre a nagyobb mérethez!
Spooky Grand Prix
Az ehavi esemény természetesen halloweeni témájú lesz, az új pálya neve a pletykákkal majdnem megegyezően Nina's Nightmare, és úgy tűnik, hogy az Academy of Evil kampuszát barangolhatjuk be benne. Az egyik új autó a Skull Rider a Crash Tag Team Racing-ből, illetve a fő megnyitható karakter Nina. Bár nincs a képen, de az is biztos már, hogy Papu Papu kapni fog egy kalóz jelmezt, aminek csak örülni lehet, hiszen az eredeti CTR karakterek közül csak ő nem kapott ezidáig semmit . :)
Neon Circus Grand Prix
A novemberi grand prix fesztivál témájú, és az új versenypálya neve egyszerűen csak Carnival. A megnyerhető karakter egyértelműen Pasadena O'Possum és az autó a Pressurizer (a karakter és a kocsi is a Crash Tag Team Racing-ben jelentek meg eredetileg. Úgy tűnik, hogy ez a versenypálya a Crash Bash és a Crash Tag Team Racing elegye lesz.
Winter Festival Grand Prix
A télies karácsonyi grand prix természetesen decemberben esedékes, a pálya neve Gingerbread Joyride, a megnyerhető autó valójában egy szánkó, a fő karakter pedig nem hasonlít senkire! Valószínűleg egy új karakter lesz, de most sajnos két hónapig ezen törhetjük a fejünket! :D A rajongóknak természetesen már vannak teóriáik, szerintük Fasty lehet, aki egy véletlenül a CTR tervrajzok közé keveredett alkotása Bob Rafeinek, a CTR eredeti karaktertervezőjének.
Ne feledjétek, hogy a változtatás jogát az Activision fenntartja, így ezek az információk továbbra is csak tájékoztató jellegűek.
Nagyon régóta nem írtam semmilyen lényegesebb hírt (bár ahogy néztem, nem sokról maradtam le), ennek okát talán egyszer egy offtopic cikkben kifejtem, no de térjünk rá a lényegre, amiért elkezdtem írni ezt a hírt.
A Spyro and Friends Grand Prix néhány nap múlva véget ér, és nemsokára elindul a Grand Prix következő szezonja. Vajon mik lesznek benne, milyen témával, melyik karakterekkel? Az én sejtésem szerint a témája talán valami halloweeni stílusú lesz, de néhány modder kiszivárogtatott pár infót, miket is találtak a játék rejtett fájljai között, nézzük is át ezeket.
A következő Grand Prix (vagy pálya) neve nagy valószínűséggel Nina's Night Ride lesz.
A névből kifolyólag Nina játszható karakter lesz. Vajon hogy fog kinézni a remasterelt változatban? Ez főként azért érdekes, mert Nina nyilván nem szerepel az N. Sane Trilogy-ban és a CTR-ben sem, tűkön ülve várjuk, hogyan gondolják újra a karakter kinézetét.
Számos új skin fog érkezni, köztük lehet, hogy lesz Dark Coco kinézet (ami a Crash Twinsanity egyik megvalósítatlan ötletei közül van), talán Evil Crash skin is jön, valamint a pletykák szerint Pura, Papu Papu, Tiny Tiger, Oxide, Tawna, N. Trance és Fake Crash kap majd új külsőket.
Új kerék érkezhet, aminek neve nem más, mint Ghost Wheels (szellem kerekek).
Új kocsik jönnek a játékba, konkrét pletykák szerint az egyik az Organ Grinder lesz a CTTR-ből (kép a kartról).
Úgy híresztelik, hogy Ninával együtt jön majd játszható karakterként N. Brio és Komodo Moe is.
Egy kis plusz infó: az 5. Grand Prix neve az eddig infók szerint Nitro Festival lesz.
Végre-valahára megérkeztek az első infók a Spyro the Dragon témájú Grand Prix-ről, ami holnaptól fog elindulni. Néhány nappal ezelőtt pár fake / hamis kép is terjengett a neten, de az alábbi képek hivatalos forrásból származnak. Vannak jó híreim és rosszak, kezdjük a jókkal: a Spyros versenypálya nagyon jónak, ötletesnek ígérkezik és tele lesz klasszikus elemekkel, menő kocsik és rengeteg új skin is jön (köztük Crash Mind Over Mutant-ra hajazó Coco és Crunch skin, ezt mindenki döntse el maga, hogy örül vagy nem örül ennek). Jöjjön a rossz hír: eddig úgy néz ki, hogy csak Spyro, Hunter és Gnasty Gnorc kerül be a játékba játszható karakterként, viszont a rajongók nagyon hiányolják Biancát, Riptot, Sheilát, Elorát és több más karaktert is, valamint olyan javaslatok is születtek, mint pl. Penta Penguinnek adjanak Sgt. Byrd-es skint. A Beenox eddig odafigyelt a játékosok véleményére, remélhetőleg nem süket fülekre találnak az óhajok, és egy updateben, egy skin formájában, vagy egy későbbi Grand Prix-ben teljesítik a kívánságokat. A hivatalos weboldal még nem frissült, remélhetőleg később mégtöbb tartalmat hozhatok.
Képek:
Videó:
UPDATE:
Most került fel a Facebookra egy gameplay videó, külön hatalmas pirospont jár sok-sok apróságért: Wumpa gyümölcs helyett gyémántokat lehet felszedni Spyro pályáján, Aku Aku, Uka Uka és Velo maszk helyett pedig Sparx nyújt védelmet, a pálya szélén lévő varázslók pedig nem csupán csak díszek, akadályokat csinálnak a pályára.
Még így hajnalban jött pár új információ egy reddit felhasználótól, akinek a japán változat előbb frissült a második Grand Prix tartalmával.
Az új karaktereket tekintve Baby Crash kanyarodó (turn), Baby Coco gyorsuló (accel), Baby T pedig sebesség (speed) besorolású versenyzők. Az IGN-en felröppent pletykákkal ellentében sajnos Cortex és N. Tropy mégsem kapnak baba változatokat.
Az alábbi karakterek kapnak új jelmezeket: Crash (őrült tudós), Ripper Roo (őrültebb tudós), Tiny Tiger (a várva várt gladiátor jelmez a Crash Warped-ből), Pura (kardfogú tigris), Krunk (őskori jelmez), Fake Crash (kocka gimnazista), N. Tropy, N. Trance (valamilyen Pinokkió-féle fa játék), Zem (őskori jelmez) és Baby T (bennszülött jelmez). Jön még egy rakás új szín, pl. pasztel, Tawna rózsaszín, obszidián, stb... Még egy nagy frissítés, hogy most már az online várószobában is elérhetőek a Pit Stop és a Grand Prix menüpontok, így nem kell már folyton visszalépni a főmenübe, ha meg akarjuk nézni mennyi wumpa érménk van.
Ne feledjétek, az új Grand Prix pénteken 16.00-kor kezdődik. Részemről mára ennyit, azt hiszem én megyek is aludni. További kellemes estét és jó játékot kívánok mindenkinek!
Tegnap két információt hivatalosan is megerősítettek, az első fontosabb hír, hogy új karakterek érkeznek a játékba: N. Brio, Nina Cortex és Komodo Moe nemsokára bekerül a játékba játszható karakterként, ezeket a szereplőket elég sokan vártuk a játékba. Főleg talán Nina lesz a legérdekesebb, ugyanis az ő karakterét még nem láttuk remasterelve.
A pár napon belül induló Grand Prix-be megerősítettek még két karaktert: Baby Cortex és Baby N. Tropy is jön majd a Back N. Time szezonba, ezen kívül rengeteg új skin és hasonló újdonságok lepnek majd meg minket.
Most pedig jöjjön az a hír, ami nagyobb port kavart a Crash Bandicoot rajongói közösségben: érkezik a játékba a mikrotranzakció, Wumpa Coint tudunk majd igazi pénzért vásárolni. Ez nagyon sokakat feldühített, én valahol megértem az ötletet, de nem támogatom: egyrészt Wumpa Coint mindenféle pénzbeáldozás nélkül is lehet szerezni némi idő befektetéssel, akinek nincs ideje vagy ennyire nem tud várni akkor vásárolhat magának némi Wumpa Coint, másrészt pedig a dolog nagyon rossz árnyékos oldala, amiért nem támogatom ezt a dolgot: a játékkal nagyon sok kiskorú gyerek játszik, egy ilyen játékba pedig semmiképp nem raknék mikrotranzakciót.
A véleményét mindenki döntse el maga, illetve azt is, hogy támogatják-e majd az Activision eme ötletét mikrotranzakcióval... Egy biztos: szerintem sokkal kedvesebben tekintünk rá egy autóra, karakterre, skinre, matricára stb., amit nehéz munka árán szereztünk meg, mintha fizettünk volna érte, de ez is nyilván nézőpont és hozzáállás kérdése. Nektek mi a véleményetek a fentiekről?
Ugyan a hivatalos weboldalon még nincs fent semmi infó a következő Grand Prix-ről, nekünk szerencsére sikerült rárakni a kezünket néhány képre, és néhány órája jött meg a Back N. Time / Prehistoric Playground trailerje! A videóban láthatjuk többek között az új karaktereket, skineket, kocsikat, az új versenypályát, a képek is az új tartalmakról árulkodnak. Nem is húzom tovább a szót, nézzétek meg itt a képeket és videókat: