Ez a poszt csak emlékeztetésre szolgál, hogy magyar idő szerint ma 18.00-kor érkezik a Summer Games Fest keretein belül a Crash Bandicoot 4: It's About Time első trailere. Néhány kép már kiszivárgott belőle, ezeket azonban nem osztanám meg veletek. Azt javaslom, hogy inkább várjuk meg a bejelentést, és majd utána alkossunk véleményt az új részről.
Pontos megjelenési dátumot már kaptunk, ha hihetünk a képeknek, akkor a tervezett megjelenési dátum 2020. október 9-ére esik, ami alig 4 hónap múlva esedékes. :)
Ha nem is hivatalosan, de lehullott a lepel a következő Crash játékról, hála egy tajvani videojáték korosztály-besorolással foglalkozó cégnek, a Taiwan Digital Game Rating Committee-nek. Tegnap már nyílvánvalóvá vált a közelgő bejelentés, mivel az Activision a napokban kezdett el egy kirakóst küldeni videojátékokkal foglalkozó portáloknak illetve a Crash-sel foglalatoskodó ismertebb YouTuber-eknek, mely a rejtélyes, PlayStation 4 reklámban megjelent maszkot ábrázolja.
Az új játék a korábbi találgatásokkal megegyezően a Toys for Bob-nál készül, több mint 3 éve áll fejlesztés alatt, és a címe Crash Bandicoot 4: It's About Time (magyarul: „éppen ideje”). A játék úgy fest, hogy valóban érkezik a jelenlegi generációs konzolokra, tehát PlayStation 4-en, Xbox One-on is meg fog jelenni (a Numskull twitter bejegyzése szerint pedig a Nintendo Switch sem fog kimaradni). Az Xbox One verzió Xbox Series X-en is futni fog.
A történetről is kaptunk egy röpke ismertetőt: 1998-ban járunk, amikor Crash csak pihen és a szigetét járja. Rábukkan egy rejtélyes maszkra, Lani-Loli-ra, egy barlangban elzárva. A maszk egyike a kvantum maszkoknak, és ismeri Aku Aku-t. A kvantum maszkok visszatérésével, és egy kvantum hasadék megjelenésével hőseink bátrsan kelnek át a különböző dimenziókon és időkön, hogy megállítsák a felelősöket.
Kérdés, hogy mikor érkezhet a hivatalos bejelentés és az első trailer, mivel a Crash Team Racing Nitro-Fueled 3 nap múlva lesz 1 éves (lehet, hogy egybekötik az évfordulóval). Addig is legyen mindenki türelemmel, hamarosan biztos, hogy többet is megtudunk a játékról!
Sziasztok! Lassan két hónapja volt friss hír az oldalon, ennek oka, hogy a különféle, légből kapott, sokszor bizonytalan pletykáknak a megosztását nem részesítem előnyben.
A PlayStation 5 bemutató eseménye előtt elgondolkodtam, hogy megosztom ezt a hírt, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy az új Crash játék nem ott fog leleplezésre kerülni, ezért inkább egy kicsit még vártam. Történtek azonban érdekes dolgok az elmúlt héten, ugyanis – többek közt – a Numskull Designs osztott meg egy érdekes bejegyzést Twitteren, amiben egy esetleges új Crash részre utalnak:
„Ki mivel játszik ma? Mi egy Crash Bandicoot játékkal, de nem mondjuk el, hogy melyikkel. #PS5 #XboxSeriesX #NintendoSwitch #PS4 #XboxOne.” A Numskull erre rá egy napra megosztott egy halom új Crash-es cuccot, köztük egy kis szobrot, egy lemeztartót, egy rakat kitűzőt, kulcstartót, ruhaneműt, stb... Ezeket most inkább nem részletezném, de mindenképpen érdemes meglesni, őket, mivel Crash és a többi karakter is drasztikus változtatásokon esett át, ami sem a karakterek N. Sane Trilogy-s, sem a Crash Bandicoot Mobile-os megjelenésükhöz nem hasonlít.
A Numskull által posztolt képek felbontása eléggé alacsony, azonban a redditről egy felhasználó, Turboel átrajzolta ezeket a képeket, így inkább ezt osztanám meg veletek:
Tawna drasztikusan megváltozott, felnyírt, kékre melírozott haja lett. Coco leginkább a Crash Mind over Mutant-os megjelenésére hasonlít, Crash pedig sszerintem most jobban hasonlít egy igazi bandikutra. Cortex és N. Gin képeit nem kommentálnám, mivel ezek szerintem direkt ijesztő hangulatot szeretnének kelteni, tehát lehet, hogy az új játék a humoros hangvételt ejteni fogja. Úgy gondolom a képek alapján, hogy az új játéknak egyfajta kalózos hangulata lehet majd.
Persze mindez csak spekuláció, a hivatalos bejelentésig az is lehet, hogy ezek csak a Numskull saját elképzelései, nem pedig a következő Crash játék dizájnjai. Szerintem még ebben a hónapban megtudjuk a választ a kérdéseinkre, addig is még egy kicsit legyen türelemmel mindenki.
Néhány perce a hivatalos Crash Bandicoot oldal közzétett két képet, amelyek az N. Sane Trilogy szempontjából újnak, az eredeti részeknek pedig felújítottnak számítanak, ugyanis újra elkészítették N. Sane Trilogy-s stílusban az első és második Crash rész borítóképét. A Crash Bandicoot 2 Cortex Strikes Back-es kép szerintem állati jó lett, az elsőé vitatható, de összességében mindkettő visszaadja az eredeti borítóképet. A teljes méretért kattints a képekre itt:
A hivatalos Crash Bandicoot oldal feltöltött egy rövid videót Facebookra, Twitterre és Instagramra, az Instagramoson még hang is van (Facebookon és Twitteren GIF képként van feltöltve). A mai pár másodperces videó a Crash Bandicoot 2-ből a Bee Having pályát mutatja meg pár szempillantásig, amit rögtön meg is nézhettek itt:
Az éjszaka folyamán felraktak egy rövid videót az egyik olyan pályáról, ami rengeteg ember kedvence (vagy éppen "ellensége" :D), ami nem más, mint az egyik jetpack-es pálya, a Rock It! Sajnos nem mutatták meg az egész pályát, csak egy kis részletet, de egyelőre beérünk ennyivel is, nem igaz? (Nem :D) Videó:
Properties such as ACTIVISION, CRASH TEAM RACING, CTR, CRASH BANDICOOT and CRASH, including Crash Bandicoot and all related characters and contents are trademarks and Activision Publishing, Inc. Used with permission. Activision has no association with and takes no responsibility for the content in this web site. Site design and written content Crash Fan Club 2005-2024, unless stated otherwise. Please only use the content within this webpage with permission or reference to the Crash Fan Club website.