Lezáródott a tavaly nyáron indított szavazás, amiben az általatok kedvencnek tartott NaughtyDog-os Crash játékot kerestük. Összesen 271 szavazatot adtatok le. A bővebbenre kattintva megleshetitek a szavazás végleges állását és egy gyors összefoglalót is róla.
A következő vélemény kutatásunk pedig már el is indult. Crasht vette már üldözőbe guruló szikla, jegesmedve, dinoszaurusz és még egy mérges szakács is. Most azt szeretnénk megtudni, hogy szerintetek melyik játékban voltak a legjobb menekülős szintek. Irány szavazni, győzzőn a legjobb!
Még a legelső Crash Bandicoot játék fejlesztésének idejéről került elő két animáció David Siller jóvoltábol, amit a Universal Animations készített. A videó első fele a játék bevezetőjeként, míg a második fele (amiben Cortex a hajóra esik) a befejezés lett volna.
A játékon kívül szerettek volna többet is kihozni a Crash Bandicoot címből, köztük egy rajzfilmet is, amihez ezek az átvezetők szolgáltak volna alapul.
Amint azonban a Universal Interactive Studios és a Sony szerződést kötött, a társult cég nem kívánta felhasználni ezeket, mivel akkoriban teljes mértékben a konzol 3D-s kapacitására helyezte a hangsúlyt. Sohasem használták fel, vagy rejtették el a játékban "easter egg" formájában.
Leginkább az Animániára hasonlít, és további érdekességként szolgál, hogy a Komodo fivérek és Tiny Tiger már az első részben tiszteletüket tették volna (bár ez nem meglepő, mivel Joe Pearson az első részhez tervezte őket).
David Siller a videója alatt hozzászólásokban arról is árulkodott, hogy egy Crash Bandcoot attrakció is (például egy hullámvasút) szóba került, mivel a Universal által üzemeltetett vidámpark új szenzációk után keresett.
A Crash Bandicoot játékokat ugye mindenki ismeri. :) Talán sokan tudtok a Crash Bandicoot manga létezéséről. De igen kevesen vannak akik tudják hogy Crash "szerepel" egy animében!
Mivel a Crash Bash fordítása még nem volt megtalálható az oldalon, és mivel igény is volt rá, az elmúlt pár percben lefordítottam magyarra a Crash Bash intro jelenetét. A játék teljes dialógusának fordítását egyelőre nem ígérem meg, az egy kicsit hosszabb munka lenne, de még semmi sincs kizárva. Az endingek hamarosan fordításra kerülnek! A fordításért kattints a bővebbenre! (az intro videót is mellékeltem)
Egy rajongó készített egy 3 dimenziós, animált Crash táncot, "újszerű" grafikával. Szerintem az eredeti / Naughty Dog-os modellel sokkal jobban fest a dolog, de hát kinek mi. A videót megtekinthetitek alább, alatta pedig az eredeti, jó öreg Crash tánc TELJES változatát. :)