Hivatalos: még mindig az Activision kezeiben van Crash Bandicoot2013.11.27. 11:00, Crash-b [Dorci]
Nagyon nagy port kevert az a hír, miszerint a Sony megvásárolta Crasht az Activisiontól. Sajnos mostanra már kiderült, hogy ez téves pletyka és hiedelem volt, a Sony ugyanis nem kapta meg a Crash Bandicoot jogait, emellett az Activision is megerősítette, hogy még mindig ők birtokolják Crash Bandicootot. Korábban találtam egy listát, amelyben az Activision birtokában lévő címek szerepeltek, és bizony a listán sajnos Crash is jelen volt. Ez persze nem magyarázza meg azt a tényt, hogy Crash neve eltűnt az Activision weboldalairól, ezügyben még mindig csak találgatások folynak.
Egy másik hírforrás szerint az Activision csapata azt nyilatkozta, hogy a széria nem halott, Crash csak pihen. A kiadó egyik szóvivője azt is elhintette, hogy folyamatosan keresik a módját annak, hogy hogyan tudhatnák visszahozni nagy játékhősünket. Az utolsó Crash játék 2010-ben jelent meg, de az sem lett kiadva nagygépeken, szóval ha úgy vesszük, vérbeli, konzolos Crash játék 2008-ban jelent meg utoljára, ez volt a Crash Mind Over Mutant. Reméljük, hogy minél hamarabb elkezdenek munkálkodni egy Crash részen!
Ti mit szóltok ehhez a hírhez? :(
Crash Bandicoot - vaddisznó tervrajzok2013.11.23. 14:00, Crash-b [Dorci]
Charles Zembillas november elején ismét érdekes tervrajzokat tett közzé, ezúttal a Crash Bandicoot 1. részében felbukkanó vaddisznókról.
"Valaki érdeklődött a vaddisznó karakter tervrajzairól, ami a Crash Bandicoot első részében bukkant fel még 1996-ban, szóval megkerestem a rajzokat. Kezdetben úgy lettek ábrázolva, mintha sumo harcosok lennének. A Naughty Dog viszont úgy döntött, hogy ők nem akarják ezt a figurát. Egy szimpla karaktert akartak, ami úgy néz ki, mint a való életben. Ezek a rajzok 1995-ös dátumozásúak, még abból az időből amikor Crashnek még Willy a Wombat volt a neve."

A Sony megvásárolta Crasht az Activision csapatától?2013.11.22. 12:30, Crash-b [Dorci]
Néhány napja jelent meg a Sony legújabb játékkonzolja, a mindenki által ismert Play Station 4. A debütálással együtt persze egy videó is megjelent, no de ez miért lényeges nekünk? Nos, a videóban szerepel Crash is, igaz nem túl látható helyen, de egy a lényeg: helyet kapott a videóban! Milyen módon? Közvetlenül egy kuka felett egy kerek táblán látható Crash alakja fekete-fehér színben, a táblája fölött egy nyíl van, ami egy olyan tábla felé mutat, ami a Sony logóját jelképezi! A képet megtekinthetitek a hír alatt!
A jó híreknek egyelőre még nincs vége, merüljünk bele a témába kicsit jobban! Egy hírforrás írt egy hosszabb beszámolót Crash jelenlegi álláspontjáról - azt azonban nem tudjuk, hogy a leírás igaz-e vagy csak tévedés -, az eddigi elmondások szerint az Activision által birtokolt hivatalos Crash Bandicoot oldal (azaz a korábbi Crash Village) azért elérhetetlen, mert Crash már nincs az Activision kezei között! Emellett a forrás szerint ha órákig is próbálunk az Activision hivatalos weboldalán keresgélni a lefoglalt és birtokolt játékcímek között Crash után, akkor nem fogunk találni semmit, Crash el lett távolítva az Activision weboldaláról.
A találgatások egyelőre nem biztosak, viszont pletykánál azért magasabb szinten vannak, ugyanis a hatalmas játékmagazin, az IGN is írt egy cikket a dologról!
Akárhogy nézzük, a leírtakból bármi lehetséges, a Sony akár vissza is vásárolhatta Crasht, ugyanis Crash a Sony úgynevezett kabalája, illetve legnagyobb játékhőse, éppen úgy, mint ahogy a Segának a Sonic, a Nintendonak pedig Mario. Nehéz lenne elképzelni az új Play Station 4-et Crash Bandicoot nélkül, nem igaz?

Crystal's Wrath tesztpálya2013.11.21. 05:00, Crash-b [Dorci]
Induljon ez a nap a Crystal's Wrath legfrissebb videójával! A játék fejlesztői készítettek egy tesztpályát, ami a nyilatkozat szerint gyorsan lett elkészítve, szóval úgy is mondhatnánk, csak úgy össze lett dobva, nem került befejezésre, és a falakon sincsenek textúrák. Részleteket nem árulok el, csekkoljátok a videót, egy biztos: fangamehoz képest a látvány még tesztállapotban is szép!
Crush Bandicoot leírás2013.11.18. 08:00, Crash-b [Dorci]
Hírek helyett következzen egy kis tartalom! Korábban már olvashattatok egy hírcikket az eltörölt, 2004-ben fejlesztett Crush Bandicoot című játékról, most azonban már a leírását is olvashatjátok a játékok menüponton belül! Annak idején csak öt darab képet láthattatok róla, most azonban ez a szám nyolcra bővült! Pontosan négy darab tervrajzot és szintén négy darab screenshotot nézhettek meg a tervekből. Úgy gondolom, hogy nem lenne jó ötlet a játék adatait ebben a hírben közölni, úgyhogy a leírásért és a képekért menj a Játékok menübe, vagy csak kattints ide!
Crash of the Titans kisfilm csomag2013.11.16. 12:00, Crash-b [Dorci]
A Crash of the Titans már nem mostanában megjelent játék, ezt tudjuk jól, viszont egy érdekes kisfilm került fel a YouTubera, amit a játék éveiben még nem láttunk. Emlékeztek még arra a videóra, ahol Coco bemegy egy manikűröshöz, Crash ezalatt kiszúr egy Wumpa gyümölcsöt és harcolnia kell érte? Vagy amikor Cortex odateleportálja Crasht a laboratóriumába? A nemrég felbukkant kisfilm ezeknek a videóknak a társa, részleteket nem árulok el, nézzétek meg a videót! Az első pár percben a laboratóriumos, ezt követően a Wumpa gyümölcsös, végül pedig az ismeretlen kisfilmet láthatjátok.
|