Nem olyan régen felkerült a világhálóra egy hatalmas érdekesség: egy Crash Bandicoot 1 rajzfilmjelenet! Először mindenki azt hitte, hogy készültek egy Crash Bandicoot sorozatot készíteni, azonban később kiderült, hogy valójában a Crash Bandicoot első részéhez csinálták ezeket a rövid rajzfilmeket. Ahogy azt a videóban is láthatjátok, a rajzfilmben érdekes módon szerepel Tiny Tiger és Komodo testvérek is, ez azt jelenti, hogy ezeket a karaktereket már a Crash első része idején megtervezték, viszont csak a második részben kaptak szerepet. A videót David Siller tette közzé, egy azon emberek közül (Charles Zembillas, Joe Pearson és persze Siller), akik a Naughty Dog által el lettek feledve.
Már jó ideje azon gondolkoztam, hogy indítani kellene egy nyereményjátékot az oldalon, de ez előtt ki szerettem volna kérni olvasóink véleményét is. Első körben a nyereményekkel kapcsolatban vagyok bizonytalan, néhány ötlet lappang - úgy terveztem, hogy 3 helyezés lenne, az első helyezett nyerne például egy Crashes pólót, a második egy bögrét, a harmadik pedig kulcstartót vagy egy lap matricát (persze mindegyik Crashes lenne). A nyeremények mellett még szerepel maga a nyereményjáték menetének kérdése is - mi legyen a verseny, hogyan kellene nyerni? Kvízjáték, képregénykészítő, vagy talán valami olyan legyen, ami feldobja az oldalunk szociális életét, és pontokkal lehessen majd nyerni, a pontokat pedig kommentekért, chatelésért, Facebookos aktivitásért, stb. kapják a játékosok? Ez mind egyelőre még csupa kérdőjel, a nyereményjáték hamarosan várható lesz, addig is ezt a bejegyzést kiemelem (innentől a friss híreket ez alatt a cikk alatt fogjátok látni), és meg szeretném kérni az összes, vagy legalább minél több olvasónkat, hogy hozzászólásban jelezzék ötleteiket, most ráférnénk a kreatív, ötletes előrukkolásokkal. Mindegyikőtök véleményére kíváncsiak vagyunk, számításba fogom venni őket a nyereményjáték elindításakor.
Egy külföldi lapon (Twinfinite) egy úgynevezett felmérést tartottak, melynek kérdése ez volt: "Mely játékokat látnátok legszívesebben HD remake-ban ebben az évben?", a kérdésre pedig természetesen az olvasók válaszolhattak. A legelső helyre Crash Bandicoot került, nyomában pedig sok szinte kiváló játék áll, például Spyro the Dragon, System Shock 2 (számomra is mind a kettő nagy kedvenc, pláne a System Shock 2). A teljes toplista:
Ezt a modot nem az előző cikkben említett rajongó készítette, hanem egy "GOOGLE PLUS JUST SHUT UP" YouTube felhasználó, modjában kicserélte az összes dobozt és Wumpa gyümölcsöt Nitro dobozokra, a Boulder Dash pályán pedig a lavinával szórakozik... Az eredmény pedig a videóban látható... :D (érdemes megnézni, én nagyon jót röhögtem rajta)
Szóval ez a mod azt akarja mondani, hogy vigyem végig a játékot 100%-ra, egyszer sem haljak meg, győzzem le Cortexet... mindezt 4 élettel? A legjobb mod! :D (a Checkpoint és az élet dobozok is nitrová vannak változtatva)
Korábban közzétettük ManDude Crash Bandicoot 2 mod trailerjét, most viszont pályarészleteket mutatunk nektek. Az első falat egy kicsit megnehezített Piston It Away halálfejes / death route út, tekintsétek meg a videót:
Properties such as ACTIVISION, CRASH TEAM RACING, CTR, CRASH BANDICOOT and CRASH, including Crash Bandicoot and all related characters and contents are trademarks and Activision Publishing, Inc. Used with permission. Activision has no association with and takes no responsibility for the content in this web site. Site design and written content Crash Fan Club 2005-2024, unless stated otherwise. Please only use the content within this webpage with permission or reference to the Crash Fan Club website.